Az írás a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Magyar Választottbírósági Egyesület „Választottbíráskodás és Alternatív Vitarendezési Módok III.” című sorozatában, 2026. november 17-én elhangzott, „A késedelem megítélése az infrastrukturális választottbíráskodásban – jogászi és szakértői szemmel” című előadás szerkesztett változata. Az előadást Rajkai Bence László Bálint delay szakértővel közösen tartotta, moderátorként Grosu Manuela működött közre; jelen írás Rajkai Bence megszólalásait foglalja össze.
1. Pick an expert as an expert, avagy hogyan válasszunk szakértőt
Először is azt a kérdést kell feltennünk, hogy miért van szükségünk szakértőre. Azért, hogy bizonyítást nyerjenek azok a tények, amelyeket alá kell támasztanunk ahhoz, hogy a bíróság számunkra kedvező ítéletet hozzon. Hogy mit és milyen módon kell bizonyítanunk, attól függ, hogy milyen jog alapján, milyen fórum előtt és milyen igényt érvényesítünk.
Függ a jogrendszertől. Nyilvánvalóan másként közelítik meg a késedelemért való kártérítési felelősséget a common law és a civil law jogrendszerekben. De egy adott jogrendszeren belül is teljesen másként kell felépíteni a különböző igényeket.
Függ az igénytől. Attól függően, hogy többletmunka előre nem látható költségére vagy kártérítésre alapozzuk az igényünket, másként kell nekilátnunk a kereset felépítésének. Ezek a jogcímek látszólag egymástól távol álló eseteket fednek, pedig lényegüket tekintve sokszor ugyanaz a helyzet áll mögöttük: például az, hogy a vállalkozónak – számára előre nem látható módon – több időre volt szüksége a projekt befejezéséhez. Mivel pedig az idő pénz, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy több költséggel járt számára a kivitelezés, amelyre megtérítést szeretne kapni. A vállalkozó szempontjából a fájó valóság ugyanaz, jogi szempontból mégis teljességgel más érvelési és bizonyítási feladatról, lényegében két külön ügyről beszélünk.
Függ az eljárásrendtől. Nemcsak a jogrendszertől és az igény típusától, tehát nemcsak anyagi jogi kérdésektől, hanem eljárásjogi kérdésektől is nagyban függ a bizonyítás módja. A magyar polgári perrendtartás rendszerében a szakértői bizonyításnak három típusa ismert: a magánszakértői bizonyítás, a más eljárásban – tipikusan közjegyzői eljárásban – kirendelt szakértővel való bizonyítás, illetve a bíróság általi szakértőkirendelés. Mindhárom esetre irányadó korlát azonban, hogy főszabály szerint csak az Igazságügyi Minisztérium névjegyzékében szereplő szakértő alkalmazható, eseti szakértő igénybevételére pedig csak szűk körben van lehetőség.
Ennek az előírásnak nyilvánvalóan minőségbiztosítási okai vannak. Bizonyos speciális ügyekben azonban ez nem annyira garancia, mint inkább korlát – és a késedelemelemzés mindenképpen ilyennek tekinthető. Az alapos késedelemelemzés („delay analysis”) olyan kapacitásokat és szakismereteket feltételez, amelyek lényegében külön szakmává teszik, és amelynek gyakorlása folyamatos továbbképzést, a nemzetközi sztenderdek ismeretét és követését igényli. A magyar piac azonban túl kicsi ahhoz, hogy ezt a szakértelmet fel lehessen építeni és fenn lehessen tartani. És – eddig legalábbis – túl kicsinek és túl kevéssé jövedelmezőnek bizonyult ahhoz is, hogy az ezzel nemzetközi szinten foglalkozó szakértők kérjék felvételüket a névjegyzékbe.
Ezzel szemben egy választottbírósági, különösen egy nemzetközi választottbírósági eljárásban megtalálhatók és bevonhatók olyan szakértők és szakértő cégek, amelyek kifejezetten késedelemelemzésre szakosodtak, és minden tapasztalatuk és eszközük megvan ahhoz, hogy azt megfelelő színvonalon elvégezzék. Emellett a választottbírósági eljárás a szakértői bizonyítás lebonyolítására, az aggályok és ellentmondások kezelésére is alkalmasabb lehet – elég csak az experts’ meeting, a cross-examination és a joint statement intézményére gondolni.
Végül, de nem utolsósorban függ a költségviselési képességtől és hajlandóságtól. Egy százmillió forint pertárgyértékű jogvitában bizonyára nem fognak megbízni egy nemzetközi szakértői céget, hogy két-három hónapon keresztül elemezze a projektet és a késedelmet, mert a szakértői költségek így könnyen elérhetik, sőt meg is haladhatják a követelés összegét. Érdekes dilemma persze, hogy a felmerülő szakkérdések bonyolultsága nem függ a pertárgyértéktől, az elérhető szakértők szakértelme és a szakértői módszerek mélysége és minősége viszont nagyban függ a ráfordítható forrásoktól. Miközben természetesnek tűnik, hogy a pertárgyértékhez képest túlzó szakértői költségek előlegezése és viselése nem várható el a felektől, az már provokatív, de legalábbis szokatlan felvetésnek tűnik, hogy a bizonyítás színvonalát – a bizonyosság szintjét? – a pertárgyértékhez igazítsuk.
Konklúzió. A szakértő kiválasztása, a szakkérdések megfogalmazása függ a jogrendszertől, az igénytől, az eljárásrendtől és a rendelkezésre álló forrásoktól. Ezek nagy része azonban a konkrét szakértői kinevezés idejére már kötött. Éppen ezért a szakértői bizonyítás módjának meghatározását – ha úgy tetszik, a szakértő kiválasztását – sokkal korábban, már a szerződés szerkesztésekor, a választottbírósági klauzula megfogalmazásakor el kell kezdeni. A választottbírósági eljárás eleve könnyebb hozzáférést biztosít a nemzetközi szakértelemhez, a választottbírósági kikötésben pedig a szakértői eljárás szabályai is rögzíthetők. A közép-kelet-európai régióban egyébként elérhetők jó delay analyst cégek, érdekes módon Romániában és Szerbiában nagyobb sűrűségben, mint itthon – ennek oka lehet az ottani építőipar jelentősebb nemzetközi kitettsége.
2. Miért nehéz a késedelmet jogi szempontból vizsgálni?
A késedelem első ránézésre nem tűnik bonyolult fogalomnak. A Ptk.[1] rendelkezéseit olvasva sem: „A kötelezett késedelembe esik, ha a szolgáltatást annak esedékességekor nem teljesíti.” (Ptk. 6:153. §)
Vitakérdések. Ennek ellenére a késedelemmel kapcsolatos ügyekben már e fogalom alkalmazása is vitát szokott kiváltani, nevezetesen abban, hogy
- határidőben megtörtént-e a teljesítés (hibás vagy hibátlan volt-e, alkalmas volt-e rendeltetésszerű használatra, megtörtént-e a birtokbavétel);
- ki felel a késedelemért;
- de az sem szokatlan, hogy még abban is vita van a felek között, mikor járt le egyáltalán a határidő.
A késedelem másik oldala, helyesebben pandantja az, amikor a vállalkozó érvényesít igényt a megrendelővel szemben, mert a megrendelő felelősségi vagy kockázati körébe eső okból nem tudta időben befejezni a kivitelezést, és ezért többletköltségei merültek fel.
E vitás kérdések megoldását nehezíti, hogy az építési projektek rendkívül összetett, többtényezős, többszereplős, egymásra épülő és egymástól függő tevékenységekből álló folyamatok, amelyek behatárolhatatlan mennyiségű és milyenségű kockázatot rejtenek magukban, a jog viszont nagyon is behatárolt és előre rögzített kategóriákon keresztül tudja megfogni az egyes eseteket. Röviden: a projekt folyamatokban történik, a jog azonban lehatárolt kategóriákban gondolkodik.
A jogban, különösen a kontinentális jogban, adottak azok a bemeneti nyílások, amelyeken keresztül az igények érvényesíthetők, és a jogász feladata, hogy ügyfele igényét az adott lehetőségeknek megfelelő formára szabja. Hans-Georg Gadamer az Igazság és módszer című művében fejti ki, hogy a megértés, az értelmezés és az alkalmazás nem egymást követő mozzanatok – és ezt éppen a jogi hermeneutika példáján mutatja be.[2] A jogalkalmazás tehát nem a megértést követő folyamat, hanem a megértés integráns és meghatározó része.
Az, hogy miként értelmezzük a valóságot, attól függ, hogy milyen jogot alkalmazunk. A jogrendszernek megvannak a maga bemeneti nyílásai, mi, jogászok pedig legyártjuk az ezeknek megfelelő szaggatóformákat, majd ezekkel metsszük ki a valóság egyes darabjait, hogy azokból tényállást készítsünk. A valóság az a mézeskalácstészta, amelyből akármennyit, akármilyen ügyesen szaggatunk is, valamennyi mindig ott marad az asztalon. A baj az, ha éppen ahhoz a részhez nem férünk hozzá a rendelkezésre álló formákkal, ahol az ügyfelünk problémája van.
Nézzünk példákat a Ptk. eszközrendszerével. Ha a megrendelő nem adja át a munkaterületet, azzal egyik főkötelezettségét szegi meg [Ptk. 6:241. § (1) bekezdés]; ez egyrészt kizárja a vállalkozó késedelmét [Ptk. 6:150. § (2) bekezdés], másrészt jogot ad kártérítés követelésére [Ptk. 6:241. § (2) bekezdés, 6:142. §]. Ennek az esetnek a kezelésére kéznél van a megfelelő szaggatóforma. Hasonlóképp, ha pótmunkát rendelnek meg, amely idő- és költségtöbblettel jár, akkor is kéznél van a forma. Talán akkor is, ha olyan többletmunka miatt húzódik el és válik költségesebbé a kivitelezés, amellyel a vállalkozó semmiképp nem számolhatott.
A maradék. De mi a helyzet akkor, ha a megrendelő sem szerződésszegést nem követett el, sem pótmunkát nem rendelt meg, a vállalkozónak pedig még csak fizikai értelemben vett többletmunkát sem kellett végeznie, előre nem látható körülmények – mondjuk váratlan talajadottságok – miatt azonban a teljes kivitelezést át kellett szerveznie, ami az elhúzódásával járt? Milyen jogcímre hivatkozhat ilyenkor a vállalkozó költségei megtérítése érdekében?
- Nehéz konkrét szerződésszegést, károkozást kimutatni a megrendelő oldalán, így a kártérítési igény kérdéses lehet.
- Műszaki tartalomváltozás hiányában pótmunkaigényre sem hagyatkozhat.
- Ha pedig fizikai értelemben váratlan munkatétel nem merült fel – ugyanazokat a munkákat kell elvégezni, csak jelentősen átszervezve –, többletmunkára is bajos hivatkozni, mert a bírósági gyakorlat – legalábbis eddig – vonakodott a többletmunkát absztrakt módon felfogni, és leginkább akkor alkalmazta, ha fizikai értelemben egy váratlan munkatétel elvégzésére volt szükség. A reorganizációs tevékenység ebbe nem feltétlenül illik bele.
Ilyen körülmények között a vállalkozó igénye könnyen az asztalon maradhat. Erre a különbségtételre ugyanakkor nincs racionális üzleti magyarázat. A szerződéses kockázatelosztás szempontjából nincs érdemi különbség aközött, hogy egy váratlan esemény miatt fizikai értelemben is új munkát kell végezni, vagy „csak” a reorganizáció miatt merült fel többletköltség. Ezt a különbségtételt a FIDIC-szerződésmodellek sem alkalmazzák: a Red Book a megrendelőre, a Silver Book a vállalkozóra telepíti az előre nem látható talajkockázatokat,[3] az említett distinkciót azonban egyik sem ismeri. Feltehető, hogy a Ptk. sem tudatosan hagyta a vállalkozó asztalán ezt a kockázatot – egyszerűen a szaggatóformák így illeszkedtek egymáshoz.
Lehetőségek. Annak érdekében, hogy a vállalkozó igénye mégse maradjon az asztalon, két dolgot lehet tenni. Szerződéskötési fázisban értelemszerűen külön lehet szabályozni és allokálni ezt a kockázatot. Igényérvényesítési fázisban pedig meg lehet próbálni újragyúrni a tésztát: absztrakcióval mégis valamiféle megrendelői szerződésszegést kimutatni (például hibás talajmechanikai adatszolgáltatást vagy alkalmas munkaterület hiányát), vagy a többletmunka fogalmát elszakítani a munka fogalmának eddig alkalmazott merev értelmezésétől.
Konklúzió. A késedelemmel kapcsolatos vitákban a jogi analízis nehézségét az adja, hogy minden mozgásban van: a projekt összefüggő, folyamatosan változó folyamatát kell a jog statikus eszközeivel megfogni. Ráadásul a valóság csak többszörösen áttételesen jelenhet meg, hiszen már maga a tényállás és annak szakértői feldolgozása is egy olyan konstrukció eredménye, amely számos alternatívát vizsgál, mér, vet össze, hagy el és emel be a képbe.
3. Fogalomtisztázás
Késedelem. Intuitív módon könnyen érthető fogalomnak tűnik, de az építési jogvitákban tipikusan már a késedelem ténye is vitatott, nem csak az érte fennálló felelősség (megtörtént-e a teljesítés, ha volt hiba, akadályozta-e a rendeltetésszerű használatot stb.). Tovább bonyolítja a kérdést – és egyáltalán a szóhasználatot –, hogy lehet-e, nem félrevezető-e késedelemről beszélni akkor, ha a projekt a vállalkozó felelősségi körén kívül eső okból nem tudott határidőben befejeződni.
E dilemma feloldására vezette be a magyar bírói gyakorlat az objektív és a szubjektív késedelem megkülönböztetését. Az objektív késedelem arra a ténykérdésre vonatkozik, hogy a határidőt követően hány nap telt el a teljesítésig. Az egységes bírói gyakorlat értelmében a késedelmikötbér-igény elbírálásakor az objektív késedelemből, vagyis a kötelezetti késedelem tényleges időtartamából kell kiindulni, a megrendelő azonban csupán a vállalkozó felelősségi körébe tartozó, szubjektív késedelem idejére számíthat fel késedelmi kötbért.[4] Ennek oka, hogy a késedelmi kötbér szubjektív alapú: a vállalkozó – a kötbér definícióját tartalmazó Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – a felelősség hiányának bizonyításával, a Ptk. 6:142. § formulája szerint magát a kötbérfizetési kötelezettség alól kimentheti. Az objektív és a szubjektív késedelem időtartama tehát eltérhet egymástól.
EOT (extension of time) – időhosszabbítási igény. A nemzetközi szerződésmodellek és irányelvek a „wait and see” megközelítés ellen vannak. Ezt szép magyarsággal „Pató Pál-megközelítésnek” is nevezhetjük. Számos hazai projekten megfigyelhető, hogy a felmerülő kérdéseket, vitákat a projekt vége felé görgetik: addig mindenki gyűjtögeti a muníciót, a végén pedig borítják az asztalt. A probléma az, hogy így számos vita már nem kezelhető hatékonyan.
Ezért az SCL-protokoll és a FIDIC szerződéses rendszere arra a filozófiára épül, hogy a vitát már felmerülésekor próbáljuk kezelni: az igényeket ne gyűjtögessük és gyúrjuk össze globális követelésekké, hanem kezeljük őket külön-külön, prompt módon, akkor, amikor felmerülnek.[5] Ezért alkalmaz a FIDIC szigorú határidőket az igények bejelentésére és kezelésére, és ezért állítja középpontba mind a FIDIC, mind az SCL-protokoll az EOT intézményét. Ennek lényege, hogy ha a vállalkozó látja, hogy munkavégzése akadályozva lesz, így a projekt nem lesz határidőben befejezhető, akkor rövid határidővel kérje a határidő meghosszabbítását – alátámasztva az akadály létét és hatását, és levezetve, hogy a határidő milyen mértékű meghosszabbítása szükséges. Ha a felek erről nem tudnak megállapodni, a FIDIC-szerződések esetében már a projekt ideje alatt életbe lép a vitarendezési mechanizmus.
Látható tehát, hogy a klasszikus magyar gyakorlat a késedelem műszaki és jogi kihatásainak elemzését felelősségi, vagyis utólagos, történeti kérdésként kezeli: a késedelmet már tényként veszi, és csupán arra keresi a választ, hogy annak következményeit reaktív módon melyik félre terhelje. A FIDIC és az SCL-protokoll megközelítése ezzel szemben preventív jellegű: arra törekszik, hogy a határidő már az akadály felmerülésekor meghosszabbításra kerüljön.
Nézzünk még néhány nemzetközi kulcsfogalmat.
Prolongation. A kivitelezés elhúzódására utal; lényegében ugyanúgy arról beszélünk, hogy a projekt nem tud határidőre befejeződni. A prolongation igények azonban a delay (késedelmi) igények pandantjai: prolongation cost megtérítését a vállalkozó akkor követeli, amikor a kivitelezési idő rajta kívül álló okból elhúzódott, és emiatt többletköltségei merültek fel. Az elhúzódás mögött álló okoktól függően a vállalkozó különböző jogcímeken – például kártérítés, pótmunka vagy többletmunka előre nem látható költsége címén – követelheti ezek megtérítését.
Acceleration. Gyorsításról, gyorsítási költségről akkor beszélünk, amikor a vállalkozó extra költségek árán – túlórával, több munkaerő vagy gép bevonásával – korábban vagy az eredeti határidőre próbálja befejezni a munkát. Ezt meg kell különböztetni a mitigációtól, a kárenyhítéstől, amely minden esetben a vállalkozó kötelezettsége, akkor is, ha a késedelmet a megrendelő okozta. A különbség abban rejlik, hogy a kárenyhítési kötelezettség nem terjed odáig, hogy a vállalkozó a késedelmet jelentős többletköltségek árán próbálja elhárítani. Arról, hogy jelentős többlet-erőforrások bevonásával és többletköltségek vállalásával csökkentsék a késedelmet, a feleknek külön kell megállapodniuk.
Disruption – a munkavégzés megzavarása, akadályozása. A vállalkozó szokásos munkamódszereinek olyan megzavarása, akadályozása vagy megszakítása, amely alacsonyabb termelékenységet vagy hatékonyságot eredményez az adott munkafolyamatok elvégzése során. Az ebből eredő igényeket rendkívül nehéz bizonyítani; nemzetközi szinten is nagyon ritkák a sikeres disruption-igények. Magyar jog alatt a lehetséges jogcímeket is nehézkes lehet megtalálni: adott esetben kártérítés és többletmunka költsége jöhet szóba.
4. Az SCL-protokoll mint közös szakmai nyelv
A Society of Construction Law (SCL) nemzetközi szakmai és tudományos szervezet, amely az építőipari jog oktatásának, kutatásának és fejlesztésének előmozdításával foglalkozik. Az általa kiadott Delay and Disruption Protocol (SCL-protokoll) célja, hogy egységes módszertant adjon az építkezések során felmerülő késedelmek és munkafolyamat-zavarok elemzéséhez, a határidő-hosszabbítás jogosultságának megállapításához és a többletköltségek elszámolásához.[6] Bár nem jogszabály és nem is szerződésmodell, a nemzetközi választottbíróságok és szakértők világszerte hivatkozási alapnak tekintik.
A protokoll alapvetően mérnöki, szakértői módszertani kérdésekben ad iránymutatást, ezek érvényesülése azonban értelemszerűen függ attól, hogy a vizsgált projekt milyen szerződéses rendszerben és milyen jogrendszerben zajlik. A matematika és általában a mérnöki tudományok mindenhol ugyanúgy érvényesülnek, a jog azonban – a nemzetközi szerződésmodellektől függetlenül – nem tud ilyen univerzális módon érvényesülni. Ebből következik az SCL-protokoll egyik fő előnye és egyben korlátja is: mindenhol jól használható módszereket kínál, de ezeket hozzá kell tudni szabni az adott szerződés és jogrendszer adottságaihoz – nem csupán a partikuláris szabályokat, hanem általában a jogi kultúrát értve ez alatt. További örök dilemma a mérnöki és a jogi szakzsargon egymásnak való megfeleltetése.
Már az is dilemma, hogy valóban az SCL-protokollt vagy valamilyen más protokollt használjunk. A nemzetközi gyakorlatban az SCL-protokoll (1. kiadás: 2002, 2. kiadás: 2017) mellett leggyakrabban az amerikai AACE International RP 29R-03 Forensic Schedule Analysis ajánlása[7] és az ANSI/ASCE/CI 67-17 Schedule Delay Analysis szabvány[8] jelenik meg, de hivatkozási alap lehet a brit Chartered Institute of Building (CIOB) Guide to Good Practice in the Management of Time in Major Projects című útmutatója is.[9] A dokumentumok szemlélete eltér: az SCL a viták megelőzésére és a határidő-hosszabbítás menet közbeni kezelésére helyezi a hangsúlyt, és a késedelmeket aszerint sorolja be, melyik fél felel értük; az AACE ezzel szemben kifejezetten az utólagos, forenzikus elemzésre összpontosít, hálótervi (CPM) módszerekkel dolgozik, és a késedelmeket aszerint osztályozza, hogy menthetők-e. Az alkalmazandó protokollt ezért célszerű már a szerződésben, de legkésőbb a szakértő megbízásakor rögzíteni.
Van egységes módszertan? Vagy arról van szó, mint a klasszikus viccben: két delay analyst hajótörést szenved, és egy lakatlan szigetre vetődik. Mire évek múlva megtalálják őket, három protokollt írtak. Mindketten írtak egyet, amelyre esküsznek, és írtak egy harmadikat is, amelyet egyikük sem hajlandó alkalmazni.
5. Kockázat és felelősség
A késedelemmel kapcsolatos építési jogviták és az azokban felmerülő kérdések számos különböző kifejezéssel írhatók le. A különböző szerződésrendszerek és protokollok sokszor más-más fogalmat használnak ugyanannak a műszaki vagy jogi kérdésnek a leírására, bár a nemzetközi gyakorlatban kialakultak azok a központi kifejezések, amelyek többé-kevésbé univerzális jelentéssel bírnak.
Eltérő szavak mögött eltérő megközelítésmódok. Ezek nem csupán szavak, az egyes fogalomgyűjtemények nem puszta szófelhők, hanem eszközök, amelyek mögött adott esetben eltérő eszközrendszerek és megközelítésmódok állnak. Attól függően, hogy melyik eszközrendszert alkalmazzuk, más és más módon közelítünk ugyanahhoz a problémához – mondhatni másként értelmezzük a valóságot, a tényeket –, és másképp látunk neki a jogvita megoldásának.
Az EOT például nemcsak egy hárombetűs mozaikszó, hanem a késedelem kezelésének egy lehetséges módja, amely mögött egy speciális vitarendezési mód, általánosságban pedig a preventív vitarendezés – helyesebben: megoldáskeresés – ideája áll. Ezzel szemben a Ptk. mellett kifejlődött fogalomrendszerünk teljes egészében reaktív jellegű: nem a határidő módosításáról, hanem az elmulasztott határidőért való felelősség meghatározásáról szól, lényegében arról, hogy a megtörtént késedelemért melyik fél tehető felelőssé.
Kockázat vagy felelősség. Hasonlóan szembeötlő különbség a FIDIC és az SCL, illetve a Ptk. megközelítése között, hogy míg az előbbiek kockázatokról és azok telepítéséről szólnak, a Ptk. mellett kifejlődött joggyakorlatunk a felelősség fogalmára koncentrál. És ez megint csak nem puszta játék a szavakkal: a különböző szavak mögött alapjaiban különböző megközelítésmód húzódik.
A FIDIC az építési projektek tapasztalatait nemzetközi szinten összegyűjtve azonosította a tipikus kockázatokat, és az adott szerződéses koncepciónak megfelelően allokálja azokat a felek között.[10] Ezt a logikát jól mutatja a három legismertebb szerződésmodell.
- A Red Book (Conditions of Contract for Construction) esetében a tervezés a megrendelő feladata, a vállalkozó a megrendelő tervei alapján épít, az elszámolás pedig jellemzően felmérés alapján történik.
- A Yellow Book (Plant and Design-Build) esetében már a tervezés is a vállalkozót terheli, az ár pedig átalányár. A két modell közös vonása, hogy az előre nem látható fizikai körülmények, így például a váratlan talajadottságok kockázatát a megrendelő viseli: ha ilyenek felmerülnek, a vállalkozó határidő-hosszabbításra és költségtérítésre jogosult.
- A Silver Book (EPC/Turnkey) ezzel szemben a kockázatok túlnyomó részét, köztük a talajkockázatot is, a vállalkozóra telepíti. A megrendelő így nagyobb ár- és határidő-biztonságot kap, a vállalkozó pedig ezt jellemzően kockázati felár formájában beárazza.
A színek tehát nem csupán a borítót jelölik, hanem egy-egy kockázatelosztási modellt. A FIDIC rendszerében a késedelem kapcsán ezért nem elsősorban az a kérdés, hogy ki hibázott, hanem az, hogy az adott esemény kinek a kockázati körébe tartozik.
6. A FIDIC rendszere
A FIDIC kockázatelosztási rendszere lényegében három lehetséges jogkövetkezménnyel dolgozik: határidő-hosszabbítással (EOT), költségtérítéssel (Cost) és haszonnal (Profit), és ezeket aszerint kombinálja, hogy az akadály kinek a kockázatviselési körébe tartozik. A rendezőelv egyszerű: minél inkább a megrendelő oldaláról érkezik az akadály, annál teljesebb a vállalkozó kompenzációja (a hivatkozott alpontok a 2017-es Red Book számozását követik).[11]
- Ha a megrendelő saját magatartása okozza a késedelmet – például késve adja át a munkaterületet (2.1), késve szolgáltat terveket, utasításokat (1.9), vagy felfüggeszti a munkát (8.9–8.10) –, akkor idő, költség és haszon is jár.
- Ha semleges, de a megrendelőre telepített kockázat valósul meg – így az előre nem látható fizikai körülmények (4.12), a régészeti és geológiai leletek (4.23), a jogszabályváltozás (13.6) vagy a kivételes események (18.4) –, akkor idő és költség jár, haszon nem.
- Ha pedig egyik fél szférájába sem tartozó esemény – például kivételesen kedvezőtlen időjárás [8.5(c)] vagy hatósági késedelem (8.6) – okozza a csúszást, akkor csak idő jár: a vállalkozó mentesül a késedelmi kötbér (delay damages) alól, de költségeit maga viseli.
A változtatások (variation) külön csatornán, a 13. klauzula szerint árazódnak be, idő- és árkiigazítással. A szerződésmodellek közötti különbséget pedig jól mutatja, hogy a Silver Bookban a talajkockázat (4.12) és főszabály szerint a megrendelői adatok hibáinak kockázata sem kerül át a megrendelőre. Az a helyzet tehát, amely a Ptk. alatt könnyen az asztalon marad, a Red és a Yellow Bookban egy előre kijelölt formába illeszkedik.
7. A Ptk. rendszere
Ezzel szemben a Ptk. rendszere nem annyira kockázatok elosztásáról, mint inkább a felelősség meghatározásáról szól.
Eredménykötelem. A vállalkozási szerződés alapkarakterét és a vállalkozó pozíciójának lényegét az adja, hogy eredménykötelemről van szó: a vállalkozó felel azért, hogy az eredmény (a mű) a szerződésben meghatározottak szerint megvalósítható, határidőben átadható és a tervezett költségekből kihozható legyen. A kockázatok „nyelvére” lefordítva ez azt jelenti, hogy főszabály szerint a vállalkozó visel minden kockázatot a mű megvalósíthatóságával, a kivitelezés időbeliségével és költségeivel kapcsolatban.
Ez alól kockázatelosztási szempontból nem is igen akadnak kivételek. A Ptk. – a FIDIC-kal szemben – nem arról szól, hogy egyes kockázatokat a megrendelőre telepít, hanem sokkal inkább arról, hogy bizonyos pontokon kitörési lehetőséget biztosít a vállalkozó számára a ráháruló általános szerződéses kötelezettségek és felelősség alól. Így például a mű megvalósíthatósága kapcsán speciális mentesülési lehetőséget biztosít a Ptk. 6:177. § (2) bekezdése, mondjuk tervhiba esetén. A Ptk. 6:186. § (1) bekezdése és 6:142. §-a lehetőséget ad a kötbér kimentésére. A kontraktuális kártérítés, a pótmunka, a többletmunka és a jogalap nélküli gazdagodás szabályai pedig lehetőséget adhatnak arra, hogy a vállalkozó felmerült többletköltségei megtérítését követelje.
Kitörési pontok. Már ebből a felsorolásból is látszik azonban, hogy ezek a jogcímek egymástól igencsak távol eső, eltérő funkciójú jogintézmények, amelyek adott esetben alkalmasak lehetnek a vállalkozói igényérvényesítésre, de semmiképp nem a vállalkozói kockázatviselés koherens határainak kijelöléséről szólnak. Itt érdemes visszautalni a szaggatóformákra és a szaggatás után maradt tésztára. Ha az adott igény beleillik, belegyömöszölhető a rendelkezésre álló formákba, sikeres lehet az igényérvényesítés. Ha sehogy sem illeszthető be, akkor az asztalon maradhat – annak ellenére, hogy üzleti szempontból semmi sem indokolja, és adott esetben a felek szándéka sem irányult arra, hogy egy lényegét tekintve rokon kockázattól eltérően a vállalkozó terhén maradjon.
Konklúzió. A Ptk. rendszerében a vállalkozó viseli a mű szakszerű megvalósításának általános kockázatát. A felsőbírósági gyakorlat szerint azonban ez nem határtalan: a megrendelői érdekkörben felmerült projekt-előkészítési, adatszolgáltatási és finanszírozási hibák kockázata nem hárítható át a vállalkozóra.[12] Ugyanakkor a felsőbírósági gyakorlat abban is egyértelmű, hogy önmagában a többletidő-szükséglet nem teremt jogalapot több vállalkozói díj követelésére. Így megint oda jutunk vissza, hogy a vállalkozói felelősségnek nem annyira határai, mint inkább kitörési pontjai vannak – egymástól egyébként távoli, eltérő funkciót betöltő jogcímek alapján.
8. Concurrent delay, avagy párhuzamos késedelem
Párhuzamos késedelemről akkor beszélünk, amikor ugyanabban az időszakban két, egymástól független késleltető esemény hat a befejezésre: az egyik a megrendelő, a másik a vállalkozó kockázati körébe tartozik, és mindkettő önmagában is késést okozott volna. Ilyenkor a „but for” teszt csődöt mond, mert egyik fél sem tudja bizonyítani, hogy a másik eseménye nélkül nem lett volna késés. Hogy a jog mit kezd ezzel a patthelyzettel, az jogrendszerenként eltér: a megközelítések szó szerint konkurálnak egymással.
A common law a „mindent vagy semmit” logikáját követi. A prevention principle értelmében a megrendelő nem érvényesíthet kötbért az általa okozott késésért, az angol gyakorlat pedig a Malmaison-ügy óta teljes időhosszabbítást ad. A megrendelői eseménynek ugyanakkor ténylegesen kell késleltetnie a munkát, puszta elméleti hatás nem elég: ha a projekt már a vállalkozó miatt kritikus késésben volt, a későbbi változtatások nem okoztak tényleges késést, a szerződés pedig a kockázatot kifejezetten a vállalkozóra is telepítheti. Skócia ezzel szemben a domináns okot keresi, ennek hiányában méltányosan megosztja a késést.
A kontinentális jogok inkább arányosítanak: Olaszországban a hitelező közrehatása csökkenti a kártérítést, Ausztriában a szféraelmélet alapján osztják meg a késést, és ha az arány nem állapítható meg, egyenlő a megosztás, Németországban pedig ok-okozati kérdésként kezelik. A tanulság egyszerű: az eredmény a jogrendszertől függ, ezért a kérdést a szerződésben kell rendezni. Nem véletlen, hogy a 2017-es FIDIC a 8.5 alpontban a párhuzamos késedelem szabályait kifejezetten a különös feltételekre (Special Provisions) bízza, ezek hiányában pedig az összes releváns körülmény mérlegelését írja elő.[13] A FIDIC útmutatója ehhez mintául éppen az SCL-protokollt ajánlja, amely szerint a vállalkozó párhuzamos késése nem csökkenti az őt megillető időhosszabbítást.[14]
Magyarországon a párhuzamos késedelemre nincs külön szabály. A kiindulópont a Ptk. 6:150. § (2) bekezdése és 6:156. § (2) bekezdése: a megrendelő közbenső szerződésszegése, illetve jogosulti késedelme kizárja a vállalkozó egyidejű késedelmét. A bírói gyakorlat azonban ezt nem általános felmentésként, hanem kimért mentesülésként alkalmazza: a vállalkozó csak annyiban és csak arra az időtartamra mentesül, amennyiben a megrendelői mulasztás ténylegesen akadályozta a teljesítést.[15] Ha a vállalkozó saját létszámhiánya vagy szervezetlensége miatt az akadálytól függetlenül is késésben lett volna, az erre eső napokért felel.[16] Az akadályoztatási napok pedig nem adhatók össze mechanikusan: a kritikus út elemzésével kell meghatározni a nettó, kimenthető késedelmi napok számát.[17]
Ahol azonban a két ok valóban egybefonódik, és a napok nem választhatók szét tisztán, ott a magyar jogban két jogintézmény kínálhat megoldást: a kötbérmérséklés (Ptk. 6:188. §) és a károsulti közrehatás (Ptk. 6:525. §). Az előbbi a kötbért, az utóbbi a késedelmi kárt engedi a felek hozzájárulásának arányában megosztani. A többletköltségek oldalán ugyanez a logika érvényesül: a vállalkozó csak azokat a költségeit követelheti, amelyek közvetlenül a megrendelői akadályból fakadtak, a saját csúszásából eredő terheket nem.
9. A FIDIC vitarendezési mechanizmusa és az azzal kapcsolatos kérdőjelek
A FIDIC-rendszerben a vita nem a projekt végén, hanem menet közben kerül az asztalra. Ennek intézményes kerete a döntőbizottság, a DAAB (Dispute Avoidance/Adjudication Board). Hogy ez nem csak elvi jelentőségű, azt jól mutatja a King’s College London 2024-es nemzetközi felmérése: a válaszadó szakemberek 45%-a szerint a döntőbizottság vitamegelőző eszközeinek leggyakoribb eredménye az volt, hogy a vita teljesen elkerülhetővé vált, és a válaszok szerint a döntőbizottsági eljárást követően az esetek túlnyomó többségében nem indult további peres vagy választottbírósági eljárás.[18]
A FIDIC-határidők természete. Ahhoz azonban, hogy ezt a potenciált itthon is ki lehessen aknázni, legalább két kérdőjelet tisztázni kell. Az első a FIDIC-határidők természete. A szerződés szövege szerint a 28 napos igénybejelentési és kifogásolási határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, a hazai gyakorlat azonban megosztott. A Győri Ítélőtábla szerint a felek szerződési szabadságába tartozik, hogy az igényérvényesítést feltételhez kössék, és annak elmulasztásához jogvesztést fűzzenek;[19] egy választottbírósági ítélet ezzel szemben a betarthatatlanul rövid határidőt érvénytelennek tekintette.[20] Saját álláspontom a Győri Ítélőtábláéhoz áll közelebb: aki a 28 napot túl rövidnek tartja, írja felül a szerződésben.
A DAAB-döntések kikényszeríthetősége. A második kérdés a DAAB-döntések kikényszeríthetősége. Kifogás esetén a választottbíróság a DAAB döntését érdemben teljes egészében felülvizsgálhatja, kifogás hiányában pedig lényegében csak a döntés be nem tartásáról dönt (compliance arbitration). A szingapúri Persero-ügyek központi kérdése az volt, hogyan kényszeríthető ki a kötelező, de még nem végleges döntés a „pay now, argue later” elv szerint.[21] A 2017-es FIDIC ezt szerződéses szinten rendezte: a 21.7 alpont szerint a döntés be nem tartása – akár kifogásolták, akár nem – közvetlenül választottbíróság elé vihető, amely ideiglenes intézkedéssel vagy ítélettel rendelheti el a teljesítést, az érdemi kérdések fenntartásával.[22] Nyitott kérdés ugyanakkor, hogy egy ilyen ideiglenes intézkedés vagy részítélet a magyar jogban miként hajtható végre. Erre a hazai környezetben a külön compliance arbitration lehet a legműködőképesebb megoldás, amelyhez az UNCITRAL 2024-es adjudikációs mintaklauzulája is támpontot ad.[23]
Konklúzió. A FIDIC kifinomult vitarendezési mechanizmusai a magyar jogi környezetben is alkalmazhatók. A fennálló bizonytalanságokat pedig – amíg a joggyakorlat meg nem nyugtatja őket – tudatos szerződésszerkesztéssel lehet kezelni: a határidők jellegét és a DAAB-döntések kikényszerítésének útját érdemes már a szerződésben egyértelműen rögzíteni.
10. Időhosszabbítási költségek
Költségtípusok. Végül nézzük meg, mit követelhet a vállalkozó, ha a kivitelezés rajta kívül álló okból elhúzódott. Három tipikus költségtípust különböztethetünk meg.
- Az első a direkt költség („bricks and mortar costs”), amely közvetlenül és kizárólag a meghosszabbodott kivitelezési időre vezethető vissza, és jellemzően az idővel arányosan nő: ilyen például a munkaeszközök bérleti díja vagy a kizárólag erre a projektre alkalmazott projektvezető további havi bére.
- A második az árinflációs költség: a késedelem miatt a munkák drágább környezetbe kerülnek. A viszonyítási alap itt a tervezett, súlyponti időszak ára, nem az ajánlati ár, hiszen az eredeti időtartamon belüli infláció a vállalkozó kockázata. Adat hiányában a KSH építőipari termelői árindexe adhat támpontot.
- A harmadik a központi irányítási költség (head office overhead), amelynek számítására a Hudson-, az Emden- és az Eichleay-képlet terjedt el; közülük a Hudson-képletet az SCL-protokoll kifejezetten nem ajánlja.[24]
Lehetséges jogcímek. A képletek azonban csak a számítás módját adják meg, a jogalapot nem. Ahogy az elején láttuk, ugyanaz a fájó valóság jogcímenként más-más bizonyítási feladatot jelent, ezért az egyes költségeket is a választott jogcím logikája szerint kell bizonyítani. Ha például a vállalkozó megrendelői akadályoztatásra hivatkozva kártérítési igényt érvényesít, akkor költségeit kárként kell bizonyítania, és el kell végeznie a kártipizálást is. A direkt költség és az árinflációs többletráfordítás jellemzően felmerült kárként (damnum emergens) jelenik meg; ehhez számlák, számviteli dokumentumok és annak bizonyítása szükséges, hogy a költség az elhúzódás nélkül nem merült volna fel.
Az Emden-képlettel számított központi költség és nyereség viszont lényegét tekintve elmaradt haszon (lucrum cessans): az a fedezet, amelyet a vállalkozó más munkán realizálhatott volna. Szerződésszegés esetén mind a direkt költségre, mind az elmaradt haszonra irányadó az előreláthatósági korlát: ezeket csak olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a vállalkozó bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésekor előre látható volt [Ptk. 6:143. § (2) bekezdés]. Ha pedig a vállalkozó nem kártérítést, hanem többletmunka előre nem látható költségét követeli [Ptk. 6:245. § (1) bekezdés], akkor költségtérítésről van szó, nem kárról, így elmaradt haszon ezen a jogcímen nem is követelhető.
Összegzés
A késedelmi viták jogi megítélése három szinten dől el. Az első a szakértői bizonyítás: hogy milyen szakértő, milyen protokoll szerint és milyen eljárásban dolgozik, az jórészt már a szerződés és a választottbírósági kikötés megszövegezésekor eldől. A második a jogcím: a projekt folyamatban történik, a jog kategóriákban gondolkodik, és ami nem illeszkedik a rendelkezésre álló szaggatóformákba, az könnyen az asztalon marad. A harmadik a szemlélet: a FIDIC és az SCL-protokoll kockázatokban és menet közbeni, preventív megoldásokban gondolkodik, a Ptk. mellett kifejlődött gyakorlat felelősségben és utólagos elszámolásban. A nemzetközi eszköztár a magyar jogi környezetben is jól használható – de csak akkor, ha a jogi kultúra sajátosságait már a szerződéskötéskor figyelembe vesszük.
[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[2] Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Ford. Bonyhai Gábor. Budapest, Gondolat, 1984, 229. skk. („A jogi hermeneutika példaszerű jelentősége” c. alfejezet).
[3] FIDIC: Conditions of Contract for Construction for Building and Engineering Works Designed by the Employer (Red Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for Plant and Design-Build for Electrical and Mechanical Plant, and for Building and Engineering Works, Designed by the Contractor (Yellow Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for EPC/Turnkey Projects (Silver Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017.
[4] BH2019. 225.
[5] Society of Construction Law: Delay and Disruption Protocol. 2nd ed. Hinckley, Society of Construction Law, 2017 (1. kiadás: 2002). Lásd különösen a 4. alapelvet (Core Principle 4: „Do not ‘wait and see’ regarding impact of delay events”).
[6] Society of Construction Law: Delay and Disruption Protocol. 2nd ed. Hinckley, Society of Construction Law, 2017 (1. kiadás: 2002). Lásd különösen a 4. alapelvet (Core Principle 4: „Do not ‘wait and see’ regarding impact of delay events”).
[7] AACE International: Recommended Practice No. 29R-03 – Forensic Schedule Analysis. Morgantown, AACE International, 2011.
[8] American Society of Civil Engineers: ANSI/ASCE/CI 67-17 – Schedule Delay Analysis. Reston, ASCE, 2017.
[9] Chartered Institute of Building: Guide to Good Practice in the Management of Time in Major Projects. Dynamic Time Modelling. 2nd ed. Chichester, Wiley-Blackwell, 2018.
[10] FIDIC: Conditions of Contract for Construction for Building and Engineering Works Designed by the Employer (Red Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for Plant and Design-Build for Electrical and Mechanical Plant, and for Building and Engineering Works, Designed by the Contractor (Yellow Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for EPC/Turnkey Projects (Silver Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017.
[11] FIDIC: Conditions of Contract for Construction for Building and Engineering Works Designed by the Employer (Red Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for Plant and Design-Build for Electrical and Mechanical Plant, and for Building and Engineering Works, Designed by the Contractor (Yellow Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for EPC/Turnkey Projects (Silver Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017.
[12] Kúria Pfv.V.20.909/2017/13.; Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.313/2012/4.
[13] FIDIC: Conditions of Contract for Construction for Building and Engineering Works Designed by the Employer (Red Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for Plant and Design-Build for Electrical and Mechanical Plant, and for Building and Engineering Works, Designed by the Contractor (Yellow Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for EPC/Turnkey Projects (Silver Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017.
[14] FIDIC 2017 Red Book, Guidance for the Preparation of Particular Conditions, 8.5 alponthoz fűzött útmutatás; Society of Construction Law: Delay and Disruption Protocol. 2nd ed. Hinckley, Society of Construction Law, 2017, 10. alapelv (Core Principle 10).
[15] Győri Ítélőtábla Gf.II.20.153/2022/8/I.; Fővárosi Ítélőtábla 16.Gf.40.161/2024/9-II.
[16] Fővárosi Törvényszék 30.G.43.342/2016/102.
[17] Kúria Gf.I.30.178/2012.
[18] Nazzini, Renato – Macedo Moreira, Raquel: 2024 Dispute Boards International Survey: A Study on the Worldwide Use of Dispute Boards over the Past Six Years. London, Centre of Construction Law & Dispute Resolution, King’s College London, 2024, 50. és 55. o. (https://doi.org/10.18742/pub01-203).
[19] Győri Ítélőtábla Gf.20.288/2018/6.
[20] VB/14019. számú választottbírósági ítélet.
[21] CRW Joint Operation v PT Perusahaan Gas Negara (Persero) TBK [2011] SGCA 33 (Persero I); PT Perusahaan Gas Negara (Persero) TBK v CRW Joint Operation [2015] SGCA 30 (Persero II).
[22] FIDIC: Conditions of Contract for Construction for Building and Engineering Works Designed by the Employer (Red Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for Plant and Design-Build for Electrical and Mechanical Plant, and for Building and Engineering Works, Designed by the Contractor (Yellow Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017; FIDIC: Conditions of Contract for EPC/Turnkey Projects (Silver Book). 2nd ed. Genf, FIDIC, 2017.
[23] UNCITRAL: Model Clauses on Specialized Express Dispute Resolution (2024), Model Clause on Adjudication. Bécs, Egyesült Nemzetek, 2024.
[24] Society of Construction Law: Delay and Disruption Protocol. 2nd ed. Hinckley, Society of Construction Law, 2017, Guidance Part B, 2. pont („Head office overheads and profit”), 55. o. skk.
Szerző: Rajkai Bence

Ha további szakmai anyagok is érdeklik az építési jog világából, látogassa meg
honlapunkat, kattintson: Construction Papers
Copyright © 2023 CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda – all rights
reserved.
Levelezési címünk:
CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda
1011 Budapest
Fő utca 14-18.
Magyarország
E-mail:
bence.rajkai@cerhahempel.hu

